Ahm. 16. Titanic még mindig, egy picit. Vége már régesrég. Egy hete. Esetlen és esetleges internetkapcsolatoknak hála szótlanul... Annyi visszamenőleg a filmek részletezésén túl, hogy talán ez volt az első fesztiválom, ahol maradéktalanul egyetértettem a díjakkal. A zsűri szerette az Északot, a közönség meg a Kormákur filmet. A Fehér nászéjszaka volt a legnépszerűbb film. Csupa teltházas vetítés, csak azt nem értem, hogy hogy történhetett az meg, hogy a vasárnapi Uránia mozis díjnyertesfilm vetítések kb üres nézőtérrel futottak, míg a szintén előre meg nem hirdetett meglepetésfilm a Kinoban (Fehér nászéjszaka) olyan teltház volt, hogy elküldték az embereket. Kár. Remélem a letöltésen kívül is hozzájuthatunk még valamilyen forméban ezekhez a munkákhoz. Komolyan örülök, hogy kétszer láthattam mindkettőt. Pedig az ritka...

Baltasar Kormákur. Azt hiszem ő volt a fesztiválstáb legjobb húzása. Zseniális figura, egyszerű, kedves, közvetlen, fáradhatatlan és még kiváló rendező is. Mellesleg humora is van. Filmje Toldis vetítése után kikerülhetetlen téma volt a házasság, a korkülönbség, a filmben megjelenített kapcsolat részletezése. A rendezőt kérdőre vonták saját házasságával kapcsolatban is, a kíváncsi közönség kiderítette, köztük nincs években számolható korkülönbség, és bár a művészházasságok nehezek, és az asszony "kicsit őrült" Mr és Mrs Kormákur közt minden a legnagyobb rendben... :)

De a filmről - Fehér nászéjszaka. Vicces volt, csak a film második megnézése után esett le, akkor is baráti segítséggel, hogy a 101 Reykjavík Hlynur-je néz le a vászonról pár évvel idősebben... Aztán olvastam a filmhu-s interjút, és ott rá is kérdeztek erre:  "...mintha a 101 Reykjavík főhősét követnénk tovább, elment egyetemre, tanár lett, és még mindig nem találja a helyét. Hasonló a problémája is, két nő közé szorult." Érdekes gondolatmenet, de valós mindenképp. Kedves film volt az is, keserédes de vidámabb mint szomorúbb - pont mint ez. Vagy nem is tudom. Szeretnivaló és többszörmegnézős, mindkettő. De maradjunk a frissebbnél. Csehov. Első hallásra kicsit dermesztő a tudat, hogy az Ivanov átiratára ül be az ember. De talán pont attól izgalmas, hogy átirat. Már eleve az izlandi tájba helyezni egy törénetet (egy izlandi történetet elmesélni) bizonyos előítéleteket kelt. Vagyis ez túl durva szó, inkább alapelvárásokra gondolok vagy közhelyekre: búskomor depresszió, északi melankólia, beteg szituációk, beteg emberek... Kellene keresni egy izlandi filmet ezek nélkül, biztos van, de csak a klisés megoldások népszerűek kb. Meg a Heima persze, de azért abban is van valami... A lényeg: itt is megvolt minden, ami kell, de jó adag humorral, iróniával és bájjal fűszerezve, ahogy a rendező is mondta: meg akarta mutatni a sziget pozitív oldalát is, már ha van persze. Hát van. És nem tudom miért lenne ez para, mármint miért támadják és miért mondják rá, hogy nem egy turistacsalogató művész Izland szempontjából, én szívesen kimennék egy időre, akár néhány nyári hónapot is bevállalnék, de tényleg. Mondjuk kellően antiszociális vagyok, az biztos, de inkább a szépsége, a harmóniája csábít. Majd egyszer...

A film. Kiégett tanár, kiszáradt házasság. Kiköltözés: majd a semmi segít - a természet, a visszavonulás, a nyugalom. Nem segített, persze. De zseniális a kis sziget zárt közössége, a próbálkozássok, a kitörési pontok keresése. Az utak - az önmagára (tényleg) allergiás kopasz pap, az operaénekes kocsmáros, a golfpálya és a mobilpont (az egyetlen hely a szigeten, ahol "van" térerő), a turistákat fuvarozó traktor, zenekar a fűrészes lánnyal... A két freek-et még nem is említettem, s habár az egyik vendég, a másik benszülött, mindkettőt mintha odateremtették volna.  És ezek a szentiván-éjszakák - egyszerűen mindenki megőrül. A filmben párhuzamosan tárul fel a két kapcsolat, az ex és a leendő feleség története, szépen és izgalmasan szerkesztett szálak, követhető és nem hat unalmas megoldásként. Összességében üde és friss, keserű és édes a film. Szeretnivaló, mondom. Könnyeden beszél mély dolgokról, úgy hogy érezzük adott történések súlyát, de ne akarjunk eret pattintani. Ez benne a szép, ez az a mesteri megoldás ami elég ritka, az északi filmekben meg főleg... Baltasar Kormákur az a rendező, aki tudja hozni ezt az egyensúlyt filmről filmre, évről évre. Szeretjük is érte.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.