De ha már Miskolc, akkor nézzünk szét kicsit. Minimáltúra, de információ. Sajnos többet láttam a környékből a múlt héten, mint a városból. Persze nem sajnos, mert igazán izgalmas ez a vidék, csak azt sajnálom, hogy Miskolcra nem volt több időm. Azért tudom, hogy kilátó az Avason, Ortodox-templom, zenélő szökőkút, harangtorony, sétálóutca és acélharangok...

Miskolctapolca, barlangfürdő. Miért nem voltam én azzal tisztában, hogy kinn van hidegvizes úszómedence... Persze egy óra melegvízben ázás után vacogva mentem ki a tíz fokos hidegbe és a szemerkélő esőbe. Aha. Mindegy, a vízben pár perc után már nem fáztam. De a barlangról. Nagyon szép. Türkizkék víz, természet alkotta termek: hihetetlen élmény. De azt hittem valahogy nagyobb. Hogy mondjuk el lehet benne tévedni, sok ideig tart bebarangolni. Nem. De nehogy már ne legyen elég...

Lillafüred. Mesebeli táj: sziklák, hegyek, lombok, patak, tó, friss levegő. Felesleges lenne ezerszer elmondott szavakat újrahalmozni, Lillafüred érdemei kétségbevonhatatlanok. De nem egy napra kell idelátogatni, ez itt a túrázás helye, ha már itt van az ember, ellenállhatatlan a kísértés, az erdő csalogatása. Menni kell. De van itt egy cseppkőbarlang is - Szent István névre hallgat. Túra óránként indul, de ne számítsunk nagy dobásra: a bejárható út hossza 150 méter, ez alatt három (kettő? négy?) termen halad át a kíváncsi ember. Mindössze 15 perc, de tény, hogy lenyűgöző felületeket is láthatunk. Az aggteleken-edzett-szem inkább ne pazarolja idejét itt, mert csak csalódni fog. A legkellemetlenebb az volt, hogy a pénztároslány azt mondta, a túra 35-40 perc...

Utolsó állomás: Diósgyőr, vár. Nagy Lajos király vára. Olyan szikára áll ott, csak magadosik a házsorok mögött. Fura, kvázi a településrész közepén van. Csak egy dologra kell vigyázni, nem nehéz a nem megfelelő irányból megközelíteni. De persze ha öt méterrel odébb kanyarodok le, valószínűleg nem sétálok végig a várárkon. Ami azért poén. És a kiabálós kutyákkal sem találkozom... Pedig megéri, na nem a kutyák miatt. De valahogy jó érzés ott lenn állni, hagyni hogy fölénk magasodjon ez a hatalmas építmény. Valahogy nevetségesen hangzik, debiztonságérzetet ad. Nem ott állni, hanem felfogni, hogy van. Pedig olyan romos szegény, az idő szétmarta. De valahogy mégis olyan természetes ahogy ott magasodik szikáran...

Szóval MIskolc. Ne hanyagoljuk el a kétes sztereotípiák miatt. Van itt kincs, amit igenis látni kell, és van lehetőség, amivel az idő eltölthető. Látni kell, mint annyi mást is, itthon, Magyarországon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.