Nehéz téma, megint. Mindig, mindig... Ugye, Márta is megmondta... 

Na, nem baromkodok. Szóval megint egy kicsit "tabu-szituációba" nyúl egy film. Eszter autista. Bátyjával él vidéken, valahol az ukrán határ mellett, valamikor a a '90es évek vége felé. 

Autizmus. Az a baj, hogy ez nem is az az "egyszerű" autizmus. Ismerek egy lányt. Ő pont ilyen. De tényleg pontosan így viselkedik, ugyanezekkel a gesztusokkal, ugyanilyen mozgással. Nagyobb hisztikkel. Durvábban kiabál, ha kiborul. De ez csak egy árnyalat. A lényeg: Vass Teréz alakítása zseniális. nem ismertem korábban a munkáit, nem tudtam, hogy egyáltalán színésznő-e vagy tényleg autista. Jó, legyünk reálisak - sejtettem, hogy nem autista, mert nem hiszem, hogy be lehetne szorítani egy irányított forgatás utasításai közé a szabad lelküket. Nem láttam a Majdnem szűz című munkát, nem tudom, mit hoz benne Urbankovics Júlia, de már csak azért is érdemes lenne megnézni, hogy mivel lehetett jobb Vass Teréznél. El sem tudom képzelni. Már tudom, hogy Vass Teréz kiváló színésznő, sőt, leginkább színpadon dolgozik, ezért még nagyobb szó ez a csendes alakítás. Sokszor megesik, hogy a színpadon elengedhetetlen túlgesztikuláltságtól nem tud elvonatkoztatni filmben a színész, az pedig egész fura érzetet ad, nézni nem jó. Na itt ilyen nem volt. Kádas József is színpadi színész. Nála sem, ő is szépen dolgozik. Talán kiveszik ez az erőltetettség.

De a film. A vidéki milliő, a speciális élethelyzet ésatöbbi különféle szókapcsolat a díjkiosztón a méltatásnál. Igaz, mind igaz. Többszörösen összetett szituáci, de a lényeg valahol mindig kicsit önfeláldozás ez. Ottmaradni és vigyázni a másikra, aki nélküled nem tudna létezni. így biztos nem. Lemondás. Nőről, költözésről, sikerről. Egyedúlllétről, önállóságról. Ez mind Iván tragédiája, de zokszót nem ejt. Próbálkozik, lát még reményt. És addig jó, míg hinni tud. Aztán hogy még kevésbé legyen egyszerű: erőszak. S a végére már elfogy a remény.

Szép történetvezetés, jó forgatókönyv. Szerettem ezt a filmet, de a végét talán mégsem értem. Vagy értem, de nem értem meg. Szépen, alaposan kidolgozták, mégsem érzem indokoltnak a végét, holott tudom, tudom, hogy igazán nem volt más választás. Vagy talán mégis volt, de ha az embernél elszakad a húr, ha már minden mindegy... De ez a baj, nem tudom eldönteni, hogy Iván vajon már eljutott-e idáig. Mert igen, talán a remény elfogyott, de még egy dolog maradt neki: a szeretet. És ez azt hittem, erősebb. Ugyanakkor megértem ezt a választást is. Áh... Ez csak az én szenvedésem igazából. A film szépen fel volt építve, cseppenként telt a pohár. Mindegy.

De ami  még szót érdemel: a zene és a felépített '90es-évek-vége-valóság. Egyszerűen cool. 

Na, ez elég zagyva. De azt hiszem inkább befejezem, mert érdemben nem bírok kihozni most többet magamból. Fájafejem. Csak zagyvább lenne, pedig az tisztán jó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.